Saját magam

Budapesten, 1933-ban asszimiláns zsidó középpolgári családban születtem.

Az 1944-es évet anyámmal és öcsémmel Budapesten, a nemzetközi gettóban éltem túl.

Egyetemi tanulmányaimat az ELTE TTK vegyész szakán végeztem, ahol 1956-ban szereztem diplomát. 1969-ben magyar-történelemszakos diplomát szereztem az ELTE BTK-n.

Több mint nyolc évig a Kispesti Textilgyárban dolgoztam, üzemmérnökként. Majd néhány évig tanítottam, külső kerületi általános iskolákban.

1969 óta vagyok újságíró, 1992-ben, a Nők Lapja szerkesztőségéből mentem nyugdíjba. Ezt követően számos hetilap és folyóirat külső munkatársaként dolgoztam, egyebek közt rendszeresen publikáltam az Esély c. szociálpolitikai, valamint a Tani-tani c. pedagógiai folyóiratba.

1998 óta, mind a mai napig kéthetente jelentkezem jegyzetekkel a Civil Rádióban.

Több könyvem jelent meg, az Aki zsidónak vallotta magát című önéletrajzi köteten kívül (2005. Argumentum Kiadó), úgy gondolom, említésre méltó a Boldog Józanodók/ Az Anonim Alkoholisták Magyarországon (2011. Sík Kiadó) címen megjelent összefoglaló munkám.

Az itt olvasható Botlatókő apám története: egy zsidó férfi életútja a még derűs fiatalkortól a megsemmisítésig a nácizmus uralma alatti Európában.

A botlatókőről, (németül Stolperstein, megalkotója és kivitelezője Gunter Demnig német szobrász) mint az emlékezés egy tárgyiasított műfajáról először Az eltűnt hiány nyomában/Az emlékezés formái (Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2009) című tanulmánykötetben olvastam.

Az a tervem, hogy apám emlékére egy ilyen követ állíttatok, és hogy levelei, munkaszolgálatban írott tábori postai levelezőlapjai alapján egy dokumentumkötetet állítok össze, egy időben született meg.

Ezt a szándékomat megerősítette, hogy még 2012-ben, a Bad Arolsenben működő nemzetközi keresőszolgálattól (itt gyűjtötték össze valamennyi koncentrációs táborban keletkezett és megmaradt iratokat) megkértem és megkaptam az apámra vonatkozó dokumentumokat. A haláláról azonban nem maradt fönt irat.

2014-ben barátok révén kerültem kapcsolatba Landwehr Klárával, aki összekötőként szerepelt Gunter Demnig, és a Magyarországon botlatókövet állítatni szándékozók között.

A Botlatókő című dokumentumkötet 2014 nyarán megjelent, magát a követ egykori lakóházunk előtt, ahonnan apám utolsó útjára vonult be, jelenlétemben, családom tagjainak, valamint néhány barátunk, és természetesen Landwehr Klára jelenlétében Gunter Demnig úr 2014. szeptember 20-án helyezte el.

Botlatókő

Itt és most olvashatják könyvem elejét. Ha a nem túl terjedelmes művet el is olvasnák, sokféle formátumban (ingyenesen) letölthető innen.



Botlatókő


L. Richárd (szül. Bp. 1902. jan.23– meghalt a buchenwaldi koncentrációs táborban, 1945 márciusában) e házból vonult be munkaszolgálatra 1944. június 2-án.
Kilépett a kapun, elment a sarokig, fölnézett az ablakainkra. Ő nem látott minket, de mi, anyám és én láttuk őt. Szürke dzseki volt rajta, szürke bricsesznadrág, térdzokni, bakancs. Hátán az anyám által rutinosan becsomagolt, a legszükségesebb és legfontosabb holmikkal megrakott hátizsák. Kívül felgöngyölve és ráerősítve egy pokróc.
Ekkor és így láttuk őt utoljára.  
A ház, amelyben 1935-től 1961-ig a családunk lakott, az Újlipótvárosban, a huszadik század elején épült. Közép-és kispolgárok, főként zsidók lakta négyemeletes, függőfolyosós sarokház. Mi persze a függőfolyosót gangnak hívtuk.
A bejárati fronton néhány üzlet: a kapu egyik oldalán tejcsarnok, a másik oldalon egy fodrászat. A saroküzlet a gyógyszertár. Növényeivel, az engem újból és újból elbűvölő apró súlyaival, két kis sárgaréz tányéros patikamérlegével, tégelyeivel és vegyszeres üvegeivel Mimi néni birodalma.
Talán ő, Mimi néni adta anyámnak 1944-ben a mérgeket. Azt, amit 44 őszén, a svájci védett házban vett be, hogy ne vigyék el a razziázó nyilasok, mert az egyetlen schutzpasst elküldte apámnak, és a ciánkálit, amit egy fiolában a legrosszabbra, a bevagonírozásra tartogatott. (Folytatás: itt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)